^^Jelkép lettem egy jelkép nélküli korban..

2007. december 4., kedd

..húzd közelebb a széked a szakadék széléhez, mondok neked egy mesét!
A BBC-nél egy emberből kettő skrizofén.
A béke az, amikor nem lőnek
A béke melletti harc, olyan, mint a szüzesség melletti szeretkezés.
A boldogság az, amikor a fogorvos azt mondja, hogy nem fog fájni, aztán a fúró bekapja a kezét.
A dohányzás megrövidíti a cigarettádat!
A falfirkálás azoknak való, akik nem tudnak könyvet írni.
A fél karomat odaadnám, hogy egyformán jól tudjam használni mindkét kezemet.
A fű nem azért nő, hogy versenyezzen velünk.
A gólban egy kicsit benne volt Isten keze, és Maradona feje. (Diego Maradona argentin focista)
A gyilkosság bűn. A gyilkosságot ábrázolni nem az. A szex nem az. A szexet ábrázolni az.
A gyilkosságokat leszámítva bűnözési statisztika az egyik legjobb az országban.
A háború azért van, mert a férfiak féltékenyek, hogy nem menstruálnak.
A hagymától a lába is büdös lesz az embernek.
A hipokrata az, aki - de ki nem az?
A jó diák csak rontani tud! Akkor meg minek hajtsam magam?
A katonai behívó azt jelenti, hogy a fehér ember elküldi a feketét a sárga ellen harcolni azért a földért, amit a vöröstől lopott el.
A klórban túl sok a víz.
A macska, ha egyszer ráült a forró kályhalapra, soha többé nem fog forró kályhalapra ülni, de hidegre sem.
A mazsola egy rémült arcú szőlőszem.
A nagyapám amúgy igen jelentéktelen ember volt. A temetésen a halottaskocsi ment leghátul.
A pénz jobb, mint a szegénység, már csak anyagi szempontból is.
A pénz nem beszél, hanem káromkodik
A rend a fantáziátlan ember tudománya. A zseni átlátja a káoszt.
A székrekedés annyit jelent, hogy le se szarod.
A szerencseszámom a 2195718935. Keresd mindenhol!
A szex csak az érintett öt emberre tartozik.
A szex nem válasz. A szex kérdés. Az �igen� a válasz.
A szex olyan, mint a havazás. Soha nem lehet tudni, hogy hány centi lesz, és hogy meddig tart.
A tanárok olyanok, minta drogosok. Mindig az anyagon jár az eszük.
A tánc egy vízszintes vágy függőleges kifejezése.
A tisztaság fél egészség, a másik fél a kosz.
A tyúk valószínűleg előbb volt, mint a tojás, mert nehéz elhinni, hogy Isten szeretett volna ráülni egy tojásra, hogy kiköltse.
A vak nem esik messze a botjától.
A válasz az, hogy talán, de végleges.
A vásárló olyan színű autót kap, amilyet akar, feltéve, hogy feketét akar.
A vérfertőzés maradjon a családban!
A vörösbor vért csinál.
Adj vért! Jégkorongozz!
Ahogy kezdem megismerni a férfiakat, egyre jobban szeretem a kutyámat.
Ahol a tévéd, ott az otthonod�
Aki az életet tréfának tartja, gondoljon a poénra�
Aki utoljára nevet, az nem értette meg a viccet.
Akit ő megöl, az meghal.
Alapjában véve a feleségem éretlen volt. Ülök békésen a kádban, ő meg bejön és elsüllyeszti a kishajóimat.
Amíg ezt olvasod, kipakolom a zsebedet.
Amíg tea van, remény is van.
Amikor megszülettem, annyira meglepődtem, hogy másfél évig meg se szólaltam.
Amikor visszajövök szeretném, ha te lennél az egyetlen dolog, ami eltűnt a szobámból.
Amit nem engedünk meg, azt megtiltjuk. Amit nem tiltunk meg, azt megengedjük. Nem engedhető meg, hogy ne tiltsuk meg azt, amit tilos megengednünk!
Annak, hogy ne tapadjanak össze a rizsszemek főzés közben, az a titka, hogy egyenként kell megfőzni őket.
Annyira tettrekész vagyok, hogy a nevem valójában ige kellene, hogy legyen.
Anyu, mi az orgazmus?
Nem tudom, kérdezd meg apádtól!
Asztalról asztalra járok a magányosok klubjában, hátha egyszer szerencsém lesz, de soha egyik alján sincs rágó.
Az autóban piszkálhatjuk az orrunkat, azt úgysem látja senki.
Az élet 60 km / óránál kezdődik. (Autó hátuljára)
Az élet egy öröklődő betegség.
Az élet egy szarosszendvics - minden nap egy falat.
Az élet olyan tragikus, az egyik nap még itt van az ember, a másnap meg szintén.
Az élet szenvedés. Aki mást állít, az eladni próbál valamit.
Az élők csupán vakációzó halottak.
Az ember életének döntő fázisai: hisz a Jézuskában, nem hisz a Jézuskában, ő a Jézuska.
Az embereknek már rég nem egymás ellen, hanem a rovarok ellen kéne harcolniuk.
Az én kisebbségrendű komplexusom nem olyan jó, mint a Tiéd.
Az étteremben a vaj keménysége egyenesen arányos a felszolgált kenyér puhaságával.
Az írás sosem volt az erősségem. De most...
Az Isten hallgat, bárcsak az ember is befogná a száját!
Az ott pisztoly a zsebében, vagy csak ennyire örül, hogy lát?
Az ő ősei bevándorlóhajón jöttek Amerikába, az én őseim rabszolgahajón. De bármilyen is volt az a hajó, ma este egy csónakban evezünk.
Az önbizalom egyszerűen az a nyugodt, magabiztos érzés, ami orra bukás előtt eltölti az embert.
Az üzenetrögzítő javítás alatt. Itt egy ember beszél.
Azért jó az üvexem, kiveszem, ha verexem.
Azt hiszem, a szex jobb, mint a logika, csak nem tudom bizonyítani.
Azt mondta, hogy mesterséges lélegeztetés, de most látom, hogy gyereket várok tőle.
Bárminek ellen tudok állni, kivéve a kísértésnek.
Békés álomba szenderülve szeretnék meghalni, mint a nagyapám. Nem a félelemtől üvöltve, mint az utasai.
Bocsánat, hogy élek. Többet nem fordul elő!
Bocsánat, hogy idehamuztam. (Saját sírfelirat)
Csak akkor iszom, ha egyedül vagyok, vagy mások társaságában.
Csak vigyázzunk az egészséges életmódról szóló könyvekkel! Egy sajtóhiba a halálunkat jelentheti.
Csoda, hogy meg vagyok zavarodva, amikor az egyik szülőm nő, a másik meg férfi?
Dorombolok, tehát vagyok. (ismeretlen macska)
Drága gyermekem, hinned kell Istenben, akármit is mondjanak a papok!
E pillanatban te vagy az egyetlen a hadseregben, aki tudja, mit csinál. (ff. w.c.)
Ebben az országban négy emberből egy zavart elméjű. Gondolj csak három legjobb barátodra -ha ők rendben vannak, akkor te vagy az.
Egy bomba! - robbant ki Tomból
Egy férfi és egy nő között a szex csodálatos lehet- feltéve, hogy a megfelelő férfi és a megfelelő nő közé kerül az ember.
Egy kicsit beképzelt voltam, de most már tökéletes vagyok.
Egy korsó sörtől kétszer kell kimenni pisilni.
Egy könyvnek mindig a végét olvasom el először, hogy ha esetleg meghalnék közben, legalább tudjam, mi lett a vége.
Egy nő férfi nélkül, olyan, mint egy hát púp nélkül.
Egy nőnek Playboyt olvasni kicsit olyan érzés, mint egy zsidónak egy náci kézikönyvet nézegetni.
Egyél naponta egy almát, és elkerülöd a fogorvost. Naponta egy fej hagyma, és téged is elkerül mindenki!
Egyél tehénszart! 10 millió légy nem tévedhet!
Egyetlen atombomba tönkre teheti a napodat.
Egyik barátom tényleg félős. Annyira fél a repüléstől, hogy még vonatra sem ül, hátha ráesik egy repülő.
Egyszer inkább legyen bent a sátorban és pisáljon kifelé, mint kintről befelé.
Éhezik a világ. Együk meg a gyerekeket!
El tudod képzelni, hogy mennyivel több lyuk lehetne, ha az emberek vennék a fáradságot és kiszednék belőlük a piszkot?
Elmegyek az iskolába, de csak azért, hogy megkapjam az influenzát, amivel otthon maradhatok.
Elnézést emberek! Valaki alkoholt tett a szeszünkbe!
Élni annyi, mint röhögni a halálon, és belehalni a röhögésbe.
Elvégeztem egy gyorsolvasás-tanfolyamot, és húsz perc alatt el tudtam olvasni a Háború és békét. Oroszországról szólt.
Elvis él
- A hülyék meg eltemették csórikámat!
Én csak a CSMCSBN Szövetségben hiszek.
Csesszetek ki Mindenkivel Csak Brosnannal Ne!
Én ilyennek születtem, és mi a te mentséged?
Én már láttam ezt a filmet, csak másról szólt.
Én soha nem leszek híres. Nem csinálok semmit. Semmit, de semmit. Régen még rágtam a körmöm, de már azt sem csinálom.
Engem nem lehet elképzelni, engem ki kell próbálni!
Épp amikor kezdtem megszokni a tegnapot, hát nem eljött a mai nap?!
Érdeklődés hiányában a holnap elmarad.
És akkor a szüleim felfogják, hogy elraboltak, és azonnal akcióba lépnek: kiadják a szobámat.
És Jézus szóla hozzájuk: "Mondjátok, ki vagyok én?" És ők felelék: "Te vagy létünk alapjának eszkatalógiai manifesztációja, a kerigma, amiben interperszonális kapcsolataink legvégső értelme tárul fel előttünk." És Jézus szóla: "Mi?"
Ez a fickó azt hiszi, hogy egy kicsit mindenkinél több. Ő a nevének első két betűjét írja nagybetűvel.
Ez a napja annak, hogy ledolgozzuk felesleges energiánkat: lopjunk el valami jó nehezet!
Felejtsük el, hogy meg se történt.
FELHASZNÁLÓI HIBA: Cserélje ki a felhasználót és nyomja meg bármelyik billentyűt.
Fénymásold le az életed - ha elveszítenéd, jó ha van róla másolat.
Fiatal orvostól hepehupás a temető.
Fordulj meg!
Már késő.
Gondosan moss kezet, ki tudja hol volt előtte a szappan!
Gyere haza Ödipusz, minden meg van bocsátva!
Anyád
Csak a holttestemen keresztül.
Apád
Ha a balszárny nem működik, leginkább körbe-körbe fogunk repülni.
Ha a fogkrém már kibújt a tubusból, nehéz visszanyomni.
Ha a hó sárga, ne edd meg!
Ha a szex annyira magánügy, miért várják, hogy megosszuk mással?
Ha a vajas kenyér mindig a vajas felére pottyan, a macska mindig a talpára, mi történik, ha a macsek hátára kötjük a vajas kenyeret, és úgy ejtjük le?
Ha az iskola az életre készít fel, akkor nem félek a haláltól.
Ha az úszás olyan jót tesz az alaknak, mi a helyzet a bálnákkal?
Ha dolgozni támad kedvem, leülök csendben egy sarokba, és megvárom, amíg elmúlik.
Ha elsőre nem megy...
Ennyit az ejtőernyős műugrásról.
Ha én lettem volna Szűz Mária, biztos nem hagyom magam.
Ha ez egy tampon a fülem mögött, hol a picsában van a ceruzám?
Ha háromnál többször rázod, az már maszturbáció. (ff.w.c.)
Ha lenne egy kis sonkánk, csinálhatnánk sonkás tojást, ha volna néhány tojásunk.
Kezdem azt hinni, hogy Isten amikor az embert teremtette, némileg túlbecsülte saját képességét.
Ha nedves, csúszik
- az enyém is (közlekedési táblán)
Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy.
Ha NEM akarsz meghalni, húzz ide egy strigulát III I
Ha nem gyújtasz rá, nem fingok.
Ha nem lennének zsebtolvajok, úgy szólván egyáltalán nem lenne nemi életem.
Ha nem tudsz csendben maradni, fogd be a pofád!
Ha nem vagyok megzavarodva, félreinformáltak.
Ha nincs eltörve, ne ragaszd meg!
Ha sok ember van munka nélkül, munkanélküliség keletkezik.
Ha te nem mész el mások temetésére, ők sem jönnek el a Tiedére!
Ha te szólsz Istenhez, imádkozol; ha Isten szól hozzád, skrizofén vagy.
Halálunk után még három napig nő a hajunk és a körmünk, de a telefonhívások már elmaradoznak.
Halhatatlan vagyok. Egyenlőre.
Hallottad már, hogyan csinálják a lyukat a fánk közepére?
Henry egy világkörüli útra gondolt, de én inkább valahova máshova mennék.
Hitlernek csak egy golyója volt.
Hogy gazdag-e? Az autós moziba is taxival jár.
Hogy határozatlan lennék? Visszatérhetnénk még erre?
Hogy higgyek Istenben, amikor épp a múlt héten egy villany-írógép kocsija becsípte a nyelvemet?
Hogy meri feltételezni, hogy heteroszexuális vagyok?
Hogyan lehet megkülönböztetni az egeret a patkánytól? A patkánynak sötétebb a húsa.
Hol agy? %
Hova tűnik a fehér, amikor elolvad hó?
Hova tűnnek a szavak, amiket kiradírozunk?
Idehallgasson az uraság! Maga tönkretette az üzletemet, romba döntötte a családomat, börtönbe jutatta a fiamat, megszégyenített a feleségemet a sírba vitte és elcsábította egyetlen lányomat. de vigyázzon Lord Wallop, én hírtelen haragú ember vagyok. Ne feszítse túl a húrt!
Ilyen rossz rágógumit még sosem ettem.(óvszerautomatán)
Isten a szeretet.
A szeretet vak.
Ray Charles vak.
Tehát�
ISTENEM, adj türelmet, DE AZONNAL!
Itt egy emberből kettő skrizofén.
ITT JÁRT KILL ROY
HAZUGSÁG!!! NEM IS JÁRTAM ITT
KILL ROY
ITT VOLTAM MÉG KILL ROY ELŐTT
HAZUGSÁG!!! ÉN ÉPÍTETTEM EZT A FALAT
KILL ROY
Itt nyugszik Marc Connelly.
Kicsoda (Saját sírfelirat)
Jerry Ford olyan ostoba, hogy nem tud egyszerre fingani, és rágógumit rágni.
-Jézus válasz.
- És mi a kérdés?
Jézus él.
- Ez azt jelenti, hogy akkor nem lesz húsvéti szünetünk?
Jézus fáradt, váltsd meg magad, mond meg neki, kurva elfoglalt vagyok, de lehet, hogy fordítva.
Jézus meghalt, de ne aggódj Mária ismét terhes.
Jézus meghalt, de te sem élsz sokáig!
Jézus szeret téged!
Van humorérzéke a fiúnak.
Jézus tipikus férfi volt, mind azt mondja, visszajön, aztán többé nem látod.
Jöjjön el újra, amikor nem tud ilyen sokáig maradni.
Kedvenc állata: Bélszín
Kedves Földlakó!
Üdv! Egy biszexuális földön kívüli lény vagyok. Billentyűzetté változtattam magam. Most éppen szexuális kapcsolatba léptem az ujjaddal. Tudom, hogy ez jó neked, mert mosolyogsz.
Kérlek, adj tovább...
Kellemetlen -mondta Micimackó és kitörülte a C:\ WINDOWS-T
Kérem ne dobja a csikket a piszoárba!
Átázik és nagyon nehéz meggyújtani.
- Kérem ne írjon a falra!
- Talán gépeljünk?
Kérjük, hogy az utolsó ember, aki elhagyja az országot, kapcsolja le a villanyt!
Kerüld a másnaposságot � maradj részeg!
Készek vagyunk bármire, de nem vagyunk jók semmire.
Kezdők használjátok mindkét kezeteket!
Ki kell bújnom, ebből a nedves ruhából, aztán bele egy száraz Martiniba.
Ki mondja, hogy üldözés mániám van? És miért érdekli őket?
Kifordítva mindenki rózsaszín.
KIHAxxLNI TILOS!
Kinek a fia a Maffia?
Konfúciusz mondta:
Míg leng a lánc, meleg az ülőke.
Kölyökkoromban a szüleim sokat váltogatták a lakóhelyüket -de én mindig megtaláltam őket.
Kösz, hogy elolvastál!
Küzdjünk a munkanélküliség ellen, adjunk munkát a rendőröknek!
Lassan írom ezt a levelet, mert tudom, hogy nem tudsz gyorsan olvasni.
Légy barátságos a szomszédoddal. Sose lehet tudni, hogy mikor romlik el a tévéd.
Légy mindig becsületes, akkor is, ha nincs szándékodban!
Lehet, hogy nem mindig a gyors nyeri a versenyt és az erős a csatát, de fogadni azért arra kell.
Lenin halott
Marx halott
És én sem érzem túl jól magamat.
Itt hiába keresgélsz viccet. Ott a kezedben.
Itt nincs mit csinálni és nincs kivel.
Ma kezdődik életed hátralévő része.
Magányos így a nyeregben, amióta meghalt a ló.
Már amikor kissrác voltam, akkor sem a megfelelő nőre hajtottam. Amikor elmentünk Hófehérkéhez, mindenki Hófehérkébe szeretett bele. Én rögtön kiválasztottam a gonosz mostohát.
Már hetedik éve, hogy az anyósom Karácsonykor átjön hozzánk. Idén újítunk. Beengedjük.
Már százötven könyvem van, de nincsen könyvespolcom. Azt senki nem ad kölcsön.
Már vagy ötvenezerszer kértelek, hogy ne túlozz folyton!
Még ha vérfertőzés, akkor is a mamát akarom!
Meg kell osztanunk a javakat. Tegyük a lekvárosüveget az alsó polcra, ahol a kisember is eléri.
Megy a királyfi a királylánnyal, de nem a királylány nyal, hanem a királyfi.
Menj templomba most vasárnap - kerüld el a karácsonyi tolongást!
Mennyi az idő a te bombád szerint?
Meséljen el nekem mindent magáról - a küzdelmeit, az álmait, a telefonszámát.
- Mi a különbség a tudatlanság és az apátia között?
- Nem tudom és nem is érdekel.
- Mi a különbség egy kacsa között?
- Mi a különbség Isten és a Mikulás között?
- Az, hogy a Mikulás létezik.
Mi heten voltunk testvérek. Így aztán a férjhezmenetelem előtt soha nem aludtam egyedül.
Mielőtt elkezdeném a beszédemet, szeretnék mondani valamit.
Miért mindig másokat hívsz fel?
Miért ne lehetnék kövér? Mindenkiből úgysem lehet balett-táncos.
Miért olyan hosszú szó a rövidítés?
Miért kell suliba járni, mikor a tízórait otthon is megehetem?
Mikor kaptok már el?!
Mindenki visszavágyik a természetbe, csak sétálni ne kelljen.
Mindenkinek hinnie kell valamiben. Én azt hiszem, iszom még egyet.
Mindenkinek van egy időszaka, amikor meg van győződve róla, hogy a sors keze őt veri a legjobban, pedig ez nem igaz, mert engem!!!
Mindig szerettem volna tudni, hogy ki ír a falra
-most végre tudom. B.V.
Mit bámulsz fölfelé? Most lepisilted a cipődet.(ff. w.c.)
Most pedig Rueben játssz becsületesen, tudom, hogy mit osztottam neked!
Múlt éjszaka azt álmodtam, hogy megettem öt kiló vattacukrot, és amikor felébredtem, nem volt meg a párnám.
Naná, hogy normális vagyok.
A hangok is megmondták.
Napóleon a szívén viselte a kabátját.
Ne buddháskodj!
Ne felejtsük el, hogy a "nevetés" visszafelé olvasva "séteven". Ez ugyan nem jelent semmit, de talán felvidít egy kicsit.
Ne féljünk, attól, hogy ma jön el a világvége. Ausztráliában már holnap van.
Ne hízelegj magadnak �állj közelebb!(ff. w.c.)
Ne lépj a fűre inkább, szívd el!
Ne olvasd a történetemet - csináld!
Ne törődj ezzel a felirattal!
Ne vedd, annyira komolyan az életet, hiszen végül úgyis elveszíted!
Ne vígy engem a kísértésbe: oda találok magam is!
Néha összeszavakat keverem.
Nem a műveim által akarok halhatatlanná válni. Azáltal szeretnék, hogy nem halok meg.
Nem akarok bólogató Jánosokat magam körül. Azt akarom, hogy mindenki mondja meg az igazat, akkor is, ha az állásába kerül.
Nem az számít, hogy szegény vagy gazdag. Csak pénze legyen!
Nem azért vagyok vegetáriánus, mert szeretem az állatokat. Azért vagyok az, mert utálom a növényeket!
Nem azt mondtam, hogy rágós a hús. Csak azt mondtam, hogy nem látom a lovat, amelyik odakint szokott állni.
Nem csókolóztam vele, csak a szájába suttogtam.
Nem ismeri azt a szót, hogy félelem. Persze, elég sok szó van még, amit nem ismer.
Nem iszom vizet, mert a halak szeretkeztek benne.
Nem látlak, úgyhogy ne tegyél úgy, mintha ott lennél.
Nem nevettem ilyen jót, amióta a férjem meghalt.
Nem szeretem a káoszt, de ő szeret engem.
Nem tudja a jobb kéz, hogy már rég levágták a balt.
Nem tudom, hogy mit szeretnék, de azt tudom, hogyan kapom meg.
Nem vagyok egy bajnok. Rosszak a reflexeim. Egyszer elütött egy autó, amit két pasas tolt.
Nem zavar, hogy ebbe már valaki belepisált? (w.c.-ben)
Nescafét tettem a mikrohullámú sütőbe, és majdnem visszafelé mentem az időben.
Nincs erős kávé, csak gyenge ember.
Nostradamus itt járt a jövő héten.
Nyugodjatok békében. A hiba nem fog megismétlődni. (Egy hirosimai síremléken)
Olyan alacsony volt, hogy húsz centit kellett nőnie ahhoz, hogy a barátai "Picinek" hívhassák.
Olyan elmés, mint egy le nem húzott vécé.
Olyan peches vagyok, még a vécében is elkapnak, amikor a falra ír
Oroszlánszívű Richárd - az első szívátültetés.
Öregem, azok a franciák! Mindenre külön szavuk van.
Őrmester: Maga nem jelent meg az álcázási gyakorlaton!
Közlegény: Honnan tudja?
Ötre jövök szeretkezni veled. Ha késnék, kezdd el nélkülem.
Pár kapcsolat még mindig jobb, mint a párkapcsolat.
Próbáltam álmodozni, de gondolataim folyton elkalandoztak.
Próbáltam megtanítani a nagymamát kesztyűbe, dudálni, de aztán feladtam, mert nem tudtam leemelni a koporsó fedelét.
Régen csak sablonokban beszéltem, de egy idő óta, mintha kicseréltek volna.
Reggelizni mentem. Ha nem jövök meg 12.30-ra, akkor ebédelni is.
Remek pár �én már csak tudom- mindkettőjükkel háltam már.
Segíts! A halam belefulladt a vízbe.
Semmi kifogásom az ellen, hogy az emberek az órájukra nézzenek, amikor beszélek. De azt nem tűröm, amikor rázni kezdik, hogy nem állt-e meg.
Skrizoféniával sosem vagy egyedül.
Soha ne egyél üres hassal!
Soha ne halaszd holnapra, amit ma is elkerülhetsz. 
Sok ember fél a magasságtól, én nem, én a szélességtől félek.
Sose fuss se férfi, se busz után, úgy is jön a következő!
Stewardess: Mr. Ali, kérem, kapcsolja be a biztonsági övét.Mohamed Ali: Supermannek nem kell öv.
Stewardess: Supermannek nem kell repülő se.
- Szeretek a falra írni.
- Hülye, ez egy ajtó!
Szeretem a gyerekeket.
- Sülve vagy főve?
Szeretem a munkát; lenyűgöz. Képes vagyok órákig ülni és nézni.
Szeretem a szőkéket. Gyorsabban koszolódnak.
Szeretem az életet, legalább van mit csinálni.
Szeretkezz, ne háborúzz. (Hippi szlogen)
Szeretnék olyan gazdag lenni, hogy eldobhassam a szappant, ha már nem látszanak rajta a betűk.
Szerinted van halál előtti élet?
Szívesebben lennék fekete, mint meleg, mert az nem kell megmondani a mamának.
Szívesen elmennék veled, de a kedvenc reklámom megy a tévében.
Szívesen elmennék veled, de a tévébemondó azt mondta, maradjak a képernyő előtt.
Szociológiai diploma -tessék elvenni (WC papírra)
Szőrmebundád első tulajdonosa meghalt benne.
Szürke jelen, sötét jövő.
Takarékoskodj az energiával! Szeretkezz lassabban!
Tegnap éjszaka megint szörnyű dolog történt -semmi.
Teljesen egyet értünk. Te szeretsz engem, és én is szeretem magamat.
Tényleg babonás a hapsi. Például rágyújtani sem szeret benzinkút közelében.
TILOS MEGTILTANI!
Tiszta város leszünk, ma is gerlét eszünk!
Tizenkét évi terápia után a pszichiáterem mondott valamit, ami könnyeket csalt a szemembe. Azt mondta nekem: "No hablo inglés." (Ronnie Shaes amerikai humorista)
Több férfi hagyná ott a családját, ha tudná, hogyan kell összecsomagolni.
Tudjuk, mi járja a férfiakról: nagy orr, nagy...
Tudjuk, mi járja a nőkről: kis száj, kis...
Tudom, hogy Isten én vagyok, mert ha hozzá imádkozom, én hallom az imát.
Uraim, szép lassan figyeljenek rám!
Utálom a házi munkát! Az ember beveti az ágyat, elmosogat, és fél év múlva kezdheti előlről.
Vacillálni, vagy nem vacillálni, ez itt a kérdés, vagy mégse?
Vajon miért van az, hogy annyira sietünk feltápászkodni, amikor elesünk? Hiszen akár fekve is maradhatnánk, hogy pihenjünk egy kicsit.
Valamennyiünkben egy rendőr szunnyad. Meg kell ölni!
Vezess óvatosan! Iskolások az úton. Várd meg a tanárt!
Vigyázz! Döglött róka van a nyakadban.
Világ gyújtogatói egybesüljetek.
Washington nem tudott hazudni, Nixon nem tudott igazat mondani, Reagen nem tudja mi a különbség a kettő között.
Zavarlak? - Még nem.

posted by Gyöngyöske 15:13

 

2007. október 12., péntek

 

 

 

Úriember az, aki igéretéhez híven tényleg megmutatja a bélyeggyűjteményét. (no-name)

 

 

 Nem akarok bólogatójánosokat magam körül. Azt akarom, hogy mindenki mondja meg az igazat, akkor is, ha az állásába kerül. (S. Goldwyn)

 

A csapatmunka az, amikor sokan csinálják, amit mondok. (M. Winner)

Szeretem a munkát, lenyűgöz. Képes vagyok órákig ülni és nézni. (Jerome K. Jerome)

  Amikor a fiadat oktatod, a fiad fiát is oktatod. (Talmud)

 Az alkalom is jöhet alkalmatlanul. (Koloszár Gábor)

 A némafilmet a hangosfilm némította el. (Török László)

 A humorista nem ápolja a nyelvet, hanem kiölti. (Vető József)

 Ha meg akarnak szelídíteni: megvadulok. (Török László)

  Nem az az élvezet, ha nincs semmi dolgunk, az az igazi, ha sok van, és mégsem csinálunk semmit. (Mary Wilson)

 

Ha anyádat emlegetik, akkor is kizárólag rád gondolnak.

- Úgy gondolom, ki kell gondolnom, mit gondolok.

- Jegyezd meg: Álmaid asszonya csak álmaidban létezik.

- Nem lehet minden a miénk, hova is tennénk.

- Csak nem azt akarod mondani, hogy nem tudod a választ?

- Az egyetlen buta kérdés az, amit fel akartál tenni, de nem tetted fel.

- Mi van akkor, ha egy mindent elsöprő erő legyőzhetetlen akadályba ütközik?

- Kinőttem a férjemet! Már két hete próbálom magamra húzni, de nem jön.

- Az az ember, akit bennem szeretsz, természetesen jobb nálam: én nem olyan vagyok. De te szeress, és én majd igyekszem, hogy jobb legyek önmagamnál.

 

Mindig azt hittem, hogy micsoda férfi vagyok. Erre kiderül, hogy igen.

- Csukd be az ajtót, mert kimennek a gondolataid.

- A tükröd leszek, hogy lásd ki vagy, ha nem látnád.

- Az, hogy én ki vagyok, attól függ, hogy te minek akarsz látni engem.

- Légy hát bolond, de tudd, hogy miért.

- A szerelemre vágyás még nem szerelem. De a szerelemtől való félelem már az.


- Fordulj vissza! Rossz irányba fejlődsz.

- Szeretek élni, és ez sok időmet elvesz.

- Nagyon kevés kell ahhoz, hogy boldoggá tegyenek minket, de ahhoz, hogy azok is maradjunk, több kell, mint amennyi a mennyben és a földön csak mag található.

 

 

Én egy dolgot nem értek…. De azért a többit is magyarázd el, kérlek!

- Azt hiszem a szex jobb, mint a logika, csak nem tudom bebizonyítani.

- Ahogy mennek az évek, csak az változik, hogy egyre több hülye embert ismerek.

- Térdelj le és szeress!!

- De jó annak, akinek nem rossz!

- Annyira csúnya vagy, hogy a gondolatok is menekülnek a fejedből.

 

  "A barátainkkal Isten kér tôlünk bocsánatot a rokonainkért."

 

  "Whenever I see your smiling face, I have to smile myself, because I like you, you're my friend"
(Akármikor mosolyogni látlak nekem is mosolyognom kell, mert kedvellek, a barátom vagy)

 

 "Úgy gondolom mennyei Atyánk azért teremtette az ember, mert nem volt megelégedve a majommal." (Mark Twain)

 

 "Boldogság az amikor a fogorvos azt mondja, hogy nem fog fájni, és a fúró bekapja a kezét" (Jhonny Carson)

 

 

 

 

 

 


posted by Gyöngyöske 16:30

 

2007. október 4., csütörtök

„Nagyra becsülöm azt a barátom, aki
időt talál számomra a naptárában, de
még jobban szeretem azt, aki elő sem veszi
a naptárát, ha rólam van szó!”

„Ha az összes barátom leugrik egy hídról,
én nem ugrom velük.
Lent várok, hogy elkaphassam őket!”

Igaz barátod az, kivel nem kínos, ha beszélgetés közben beáll egy hosszabb csend, s nem kezdesz el azon agyalni, mit is mondhatnál ..."

„Engem nem lehet elfelejteni, csak nehéz megjegyezni."

Létem mosolya minősülhet szemedben hülye grimasznak./Fodor Ákos/

az a mondat, hogy dolgozó anya, szóismétlést tartalmaz

„Függönyét midőn leereszti, s egy csillagot tűz rá az este, ne feledd, van egy hű barátod, sorsa bármily távolra vesse.”

"Kétféle ember létezik: az egyik mindig megmondja, mit gondol, a másiknak vannak barátai."

„Az eső könnyeket sírt az ablakra."

"Egy jó horgász mindent megtesz, hogy horgára olyan csalit tegyen, amit szeret a hal. Ez nem rossz tipp azok számára sem, akik sikeresek akarnak lenni az emberi kapcsolataikban!" Napoleon Hill

Aki számít, azt te sosem látod, aki valamit is akar, az a jóbarátod, aki megesküszik, hogy jóbarát vagy, pedig többnek tart, mint egy jóbarátnak. Az a sumák fajta, az sosem mondja, csak nevetgél, hogy neki nincsen gondja, pedig elevenen eszi meg a penész érted. Sokra képes, aki szeret Téged!"

MementoMori : Halk sóhajjal süvít a szél

Halk sóhajjal süvít a szél…
Egy pap a temetőben komoran beszél.
Arcán bágyadt fáradtság ül.
Az idő ez alatt lassan repül.

Az emberek szeme könnybe lábad.
A pap arca halálra sápad.
A temetésen újabb halott.
Szegény az élettől eleget kapott.

Halk sóhajjal süvít a szél…
Senki sem érti miről is beszél.
Kihunyt egy élet, megállt egy szív.
A halál örök és folyton hív...

*http://www.filmtortenet.hu/kepek/upload/2006-10/talpuk_alatt_futyul_a_szel.jpg

Kleisz : A szél már tudja

Szemtelen szavakat szaval a szél
Megfizet majd bőven mindenér’
Körülnéz, és költeményem keresi
Keresi, de lehetetlen meglelni
Nem rögzítettem rideg papíron
Én a szomorú szívekbe sírom
Mert könnyen felszárad a könny
Leköt a kellemetlen közöny
Mosolyogva mesél a múlt
De a halhatatlan csillag lassan lehullt
Most semleges senkik süvítenek
Bombával égetik fel az eget
A szél szemernyit pihen egy helyen
Zengő zivatar zenéje
Rajzolja lassan a szemére
Hogy szereti , a szemtelen szél
Ha a szép halkan beszél
S benne látom az eljövőt
A tökéletest talán felfedőt
A csillag fénye felgyullad
S a jövő jelentheti a múltat
És a papíros meleggé pirul
Halottan a homokba hull
A süvítő süket senki
Mert lassan mindenki megérti
A szomorú szív száraz szélei
Meleg magot próbálnak védeni
Csak nézzünk mélyen magunkba
S észrevesszük, a szél már tudja

A következő kép nem jeleníthető meg, mert hibákat tartalmaz: „http://m.blog.hu/ja/janedoe/image/szel.jpg”.

Fa leszek ha

     

Fa leszek, ha fának vagy virága.
Ha harmat vagy: én virág leszek.
Harmat leszek, ha te napsugár vagy...
Csak, hogy lényink egyesüljenek.

Ha, leányka, te vagy a mennyország:
Akkor én csillagá változom.
Ha, leányka, te vagy a pokol: (hogy
Egyesüljünk) én elkárhozom.


posted by Gyöngyöske 15:47

 

2007. szeptember 6., csütörtök

"Üres a sátor, a cirkusz bezár                               Bohóc
De a porond közepén egy bohóc megáll.
Most nem nevet, nem bohóckodik
Kifestett arcán egy könnycsepp folyik.
Rájött, hogy nincs élete
Bohócarca egyé vált vele.
Felhúzta a sátorlapot,kilépett a napra,
S egy pillanatra felvillant az igazi arca."

posted by Gyöngyöske 12:09

 

2007. augusztus 18., szombat

Ha az első gombot rosszul gomboljuk be, az egész kabát rosszul lesz begombolva/Giordano Bruno

Soha ne kérj bocsánatot érzelmeid kimutatásáért, mert ha azt teszed, akkor az igazságért kérsz elnézést./Benjamin Disraeli

Minden házasságtörő asszonynak megbocsátunk, a miénket kivéve./Alexandere Dumas.Jr

Ne hagyd, hogy a tegnapod túl sokat raboljon el a mádból! /Willi Rogers

A tiszteletlenség a szabadság bajnoka és egyetlen biztos védelme./Mark Twain

A kis dolgok nagy helyet foglalnak el az életünkben./Anatole France

Mindig az győz, aki szeret, nem az aki többet tud./Hermann Hesse

A beszéd arra való, hogy elrejtsük gondolatainkat./Charles Maurice Talleyrand

Az udvarias ember hallgat arról, hogy fütyül másokra./Feleki László

Ami fáj, az nevel./Benjamin Franklin

Az ördög néha szentírást idéz./William Shakespeare

 Mindenki tudatlan, csak különböző dolgokban./Willi Rogers

A tudással nő a kételkedés is./Johann Wolfgang Goethe

Nem könnyű látni annak az értékét, ami állandóan a szemünk előtt van. a távolság és a vágy kellenek hozzá./Selma Langerlöf

Kinek sok adatott, attól sokat várnak./ J.G Herder 

A természet nem szegi meg a törvényt./Leonardo Da Vinci

Idegen tollakkal csak ékeskedni lehet, repülni nem./Király Dezső

Ha az emberek egyetértenek velem, mindig az az érzésem, hogy valami rosszat mondtam./Oscar Wilde

Sose rombold le a kerítést addig, míg nem tudod, miért emelték./RobertFrost

Semmitől nem félek annyira mint a félelemtől./Michael De Montaigne

A jövőhéten nem lehet krízis. Már tele vagyok programmal./Henry Kissinger

 Kevesebbet kérdezz, okosabb leszel./Alekszej Tolsztoj

A nemszeretem dolgok elodázását nem szabad elodázni/Artur Bloch(Murphy)

A bölcs mindent magában keres, a balga másokban./Konfucius

Mindnyájan a semmiből jövünk és visszamegyünk a nagy büdös semmibe./Örkény István

 A hazugság az önvédelem elemi formája/Susan Sontag

A képzelet fontosabb mint a tudás./Albert Einstein

Ellenállhatatlan varázs van abban, ha másnak lelkében a magunkéval találkozunk/Jósika Miklós

 A legszárazabb emberek a legkevésbé gyúlékonyak./Mikszáth Kálmán

 Még mindig jobb feleslegeset tudni, mint semmit sem./Seneca

Ha erőd kevés, akkor félúton kidőlsz, de ne feküdj le már az út elején./Konfuciusz

Vannak asszonyok, akik nem szépek, csak úgy néznek ki./Karl Kraus

 Ha mindent megtennénk amire képesek vagyunk, szó szerint saját magunkat is elképréztatnánk./Thomas Alva Edison

 Verébcél:sasnélküli égbolt.Soproni István

 Nem azért jut valami okos dolog az ember eszébe, hogy aztán elássa./charles Dickens

 Arra gondolunk a legtöbbször akit a legjobban szeretnénk elfelejteni./MóraFerenc

Tőlünk függ minden, csak akarjunk./Széchenyi István

Ha veszel megtelik a kezed, ha adsz, megtelik szíved./Margarete Seeman

 A légvárakat csak ledönteni lehet, bevenni nem./Horváth Imre

 

 


posted by Gyöngyöske 18:43

 

2007. július 23., hétfő

NEM AZÉRT szeretnek minket, mert jók vagyunk, hanem azért vagyunk jók, mert szeretnek bennünket.
DESMOND TUTU püspök



JOBB, ha optimista vagy, akinek nincsen igaza, mintha pesszimista lennél, akinek mindig igaza van.
JACK PENN

 

 

 
SEMMI nem tart örökké � még a bajaink sem.
ARNOLD H. GLASOW

 

A SZELLEMESSÉG művelt pimaszság.
ARISZTOTELÉSZ

 

 AKI nem ér fel hozzád, nem tud mesérteni. A veled egyenrangú pedig nem fog.
JAN L. WELLS

 

 AHHOZ mindnyájan elég erősek vagyunk, hogy elviseljük mások baját.
LA ROCHEFOUCAULD

 

 


posted by Gyöngyöske 13:32

 

A KÖNYVEKET ugyan nem berendezési tárgynak készítik, de nincs a világon semmi más, amivel ilyen szépen lehetne berendezni az otthonunkat.
HENRY WARD BEECHER

 

 

A KOCOGÁSSAL az a baj, hogy mire rájössz, nem vagy hozzá elég jó kondícióban, már túl messzire jutottál, semhogy egyszerűen hazabaktass.
FRANKLIN P. JONES

 


A METEOROLÓGUSOK valószínűleg sosem fogják megfejteni az időjárás titkait, míg azt ki nem derítik, hogy miért olyan szoros a kapcsolat az eső meg a hétvége között.
ARNOT L. SHEPPARD, Jr.

 

AKIK azt hiszik, hogy nem érnek rá a testedzésre, azok előbb-utóbb kénytelenek lesznek időt szakítani a betegségre.
EDWARD STANLEY

posted by Gyöngyöske 13:25

 

2007. július 10., kedd

A szerelem az egyetlen olyan dolog, ami akkora fájdalmat okozhat nekünk, hogy aztán félünk újra szeretni

"A szerelem olyan, mint a fa: magától növekszik, mély gyökeret ereszt egész valónkba és gyakran tovább zöldül a szív romjain. "

 

"Aki haragszik, az más vétkéért önmagát büneteti" /G.B Shaw/

 

 A legnagyobb konfliktus életünkben: ha az ember nem szeretheti azt, akit szeretni akarna" /Füst Milán/


posted by Gyöngyöske 19:31

 

2007. június 12., kedd

"Soha nem volt...
 

Soha nem volt jogom ébredni melletted,
nem láthattam reggel a szemedet,
nem fordulhattam feléd lágy mosollyal,
hogy megtudjam, milyen lesz a nappal.

 

Álomból, álomba ringatott a gondolat,
együtt ébredni, egy puha takaró alatt,
kettesben meginni a kávét Veled,
mindennap átélni, érezni a szerelmedet.

 

Nehéz volt lemondani erről az álomról,
a szívemben fájdalom, keserűség tombol,
nem kettőnkre, az életre haragszom,
nem érdemeltük meg, hogy minket ostorozzon.

 

Nem bújhatok el, fájdalmam eltakarva,
nem sírhatok szabadon a válladra borulva,
ha találkozunk, a mosolyom szereted látni,
keményen tanuljuk, mit jelent a szó: várni.

 

Várni a véletlent, a gyengéd pillanatot,
várni a percet, mi gyönyört adhatott,
várni egy édesen puha csókra, ölelésre,
de az álomból ébredni kell, feledésre.

 

Miért nem álmodunk napot, holdat, csillagot,
a végtelent, a messzit, a máról átfutó holnapot,
egy tündérvilágot, benne egy boldog párral,
ahol nincs bánat és könny, csak vidám madárdal.

 

Felejteni nem akarok és nem tudok,
fájdalmat okozni másnak nem fogok,
ha a szemedbe nézek, ott magamat látom,
Te is szeretsz, ez a szerelem nemcsak álom,
 
Talán, egyszer majd megérdemeljük,
hogy a reggelt közösen ébredjük,
de az már egy másik élet,
újra kell születni ahhoz, hogy szerethesselek
Téged."


"S mint madarak,ha hűvös és borus van telt tág csapatban szállnak, seregélyek, úgy itt e szélben zordban, háborusban, fel és le, tél-túl teng a rossz sok lélek s mind tudja jól, hogy többé- nem nyugalmat, de még csak egy kis enyhülést sem ér meg."

Dante Alighieri-Isteni színjáték/Pokol




Forgóajtóig
Futva futottam,
Forgóajtóban
Holtig forogtam.

 

De testem, lelkem
Hiába fáradt,
Az ajtó mögött
Nem volt bejárat.

(Falu Tamás)



Személyisége nem csak személyeknek lehet, és nemcsak személyek képesek olyan hatalmat gyakorolni, amit rendszerint egyén gyakorol az egyén felett." Roger Scruton: Mi a konzervatívizmus
posted by Gyöngyöske 21:10

 

2007. június 10., vasárnap

 

 

Kiscsillag 

 

Ha én lennék a szerelmed
Minden máshogyan menne
Te is máshogyan mennél
El tőlem, mint tegnap este
Megszoknád a hús szagát
Megszoknád az ólmokat
Megszoknád az életem
Miként a sajátodat

Ha én lennék a szerelmed
Szeretnél mert megszoktad
Ahogy megszokásból rugdalod
Magad elé az álmokat
Ha villanyt oltasz a sötétnek
És halkan kicipzározod őt
És magadba rakod a régi semmit
A megszokott soha el nem jövőt

Ha én lennék a szerelmed
Biztos nevetnél néha
Persze nem többször mint most
Csak rosszabb vicceken ha én a
Szerelmed lennék
Mindig máshogy neveznélek
Termések állatok kis izék
Magamban most is beszélek

Ha én lennék a szerelmed
Biztos hogy a miénk lenne
Az egyszerű igazságok boltja
És te eladó lennél benne
Ősszel mindig lemennénk
A tengerpartra szlottyos fügét
Enni a kiégett fű közül
Akkor ha én lennék

Ha én lennék a szerelmed
Sok szerencsét hozzám
Ígérem nem leszel hibás
De sok múlik majd a kémián
Én már elterveztem mindent
Egy életre elég a dolgunk
Közben nem lesz sok időnk
Egyedül lenni úgy már voltunk

Ha én lennék a szerelmed
Rám mondanád hogy ez Ő
Csak el kéne hinned
És úgy kellenék neked mint a levegő
Ha én lennék a szerelmed
Biztos sokszor bántanálak
Hogy tudsz így szeretni?
Én soha nem tudnálak


posted by Gyöngyöske 17:07

 

2007. június 3., vasárnap


 

 Kárpátia: Székely Himnusz

Ki tudja merre, merre visz a végzet
Göröngyös úton sötét éjjelen
Vezesd még egyszer győzelemre néped
Csaba királyfi csillag ösvényén

Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj százszor elborítja
Ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk

Ameddig élünk magyar ajkú népek
Megtörni lelkünk nem lehet soha
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján

Legyen a sorsunk rút vagy mostoha

Keserves múltunk évezredes balsors
Tatár-török dúlt, a labanc rabigált
Jussunk e honban, székely magyar földön
Szabad hazában éljük boldogan.

Édes Szűzanyánk könyörögve kérünk
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet
Jussunk e honban, székely magyar földön
Szabad hazában éljük boldogan.

Ki tudja, innen merre visz a végzet
Országhatáron, óceánon át
Jöjj hát királyunk, itt vár a Te néped
Székely nemzeted Kárpát bérceken

Ős szabadságát elveszti Segesvár
Mádéfalvára fájón kell tekints
Földed dús kincsét népek élik s dúlják
Fiadnak sokszor még kenyere sincs

Már másfél ezer év óta Csaba népe
Sok vihart élt át, sorsa mostoha
Külső ellenség jaj de gyakran tépte
Nem értett egyet otthon sem soha.

Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj százszor elborítja
Ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk

Kigyúlt a mennybolt, zeng a hadak útja
Csaba királyfi gyűjti táborát.
Szűnik az átok, kiapadt a kútja,
Szívünkön égi öröm lángol át.

Hiába dúlt már gyűlöletnek árja,
Megáll a szikla, nem porlik tovább,
Imánk az Istent újra megtalálja,
Köszöntsd ma népem üdvös hajnalát!
 
 http://jelesnapok.neumann-haz.hu/prod/SZERKEZET/kepek/va4/mg_zaszlo.jpg


posted by Gyöngyöske 19:25

 

2007. május 31., csütörtök

Ismerős Arcok : A dolog



Kinek mi dolga? - Szerintem
a gyermeké az, hogy szülessen,
a Napé, hogy megsimogassa,
s a Holdé, hogy álomba ringassa.

A tanító dolga, hogy tanítson,
a lelkemen valamit javítson.
A diák dolga, hogy kutasson,
ha felnő, jó irányt mutasson.

A zenész dolga, hogy zenéljen,
a szívem mélyéig elérjen.
Az író dolga, hogy meséljen,
de igazat írni ne féljen-
de igazat írni soha ne féljen!

A Szerelmem dolga, hogy megértsen,
hogy higgyen bennem és segítsen.
>Hogy nélküled élni ne akarjak,
s ne hagyd, hogy a vesztembe rohanjak!<

A Barátom dolga, hogy ott legyen,
ha szükség van, bármit megtegyen,
ha eltévedtem, keressen,
ha gyűlölöm, akkor szeressen.

Az Anyám dolga, hogy ne sírjon,
ha nagyon félt, akkor behívjon.
Az Apám dolga, ha ajtót nyit,
ne úgy köszöntsön, mint akárkit.

A Testvérem dolga, hogy figyeljen,
Ha hibáztam, neki ne kelljen.
Ha nem hiszem, akkor ő higgye,
A tüzünket helyettem őrizze.


A Lányom dolga, hogy daloljon,
hogy örökké kislány maradjon.
A Fiam dolga, hogy nevessen,
hogy mindig apjaként szeressen.

S ha mindez így lesz -csak remélem -,
az én dolgom, hogy megérjem.


posted by Gyöngyöske 18:40

 

2007. május 30., szerda

Teréz anya hagyatéka:

 http://www.napfenyes.hu/images/stories/ikonok/terezanya.jpg

 

 “A legszörnyűbb szegénység a magány és az érzés, hogy senki sem szeret minket.”

Teréz Anya saját példáján tanított meg minket, mit jelent valójában “élni” az evangéliumot.


  “Azt gondolom, hogy a mai világ fejtetőre    van állítva, és sok a szenvedés azért, mert    oly kevés a szeretet az otthonokban és a    családi életben. Nincs időnk a gyermekeinkre, nincs időnk egymásra, nincs időnk élvezni egymás jelenlétében.”  

“A szeretet az otthonainkban kezdődik; a szeretet az otthonokban lakik és ezért van a sok szenvedés és szerencsétlenség a világban... Úgy tűnik, manapság mindenki szörnyű sietségben van, türelmetlenül a minél nagyobb siker, fejlődés, gazdagság és más hasonlók elérésében, a gyermekeknek pedig szüleik idejéből oly kevés jut. A szülőknek nincs idejük egymásra és így a családokban kezdődik a világ békéjének felbomlása.”


“Istent látom minden emberi lényben. Amikor a leprások sebeit mosom, úgy érzem, mintha magát az Urat ápolnám. Hát nem egy csodálatos tapasztalat?„    1974-es interjú. 

 

“A világban nagyobb az éhség a szeretetre és elfogadásra, mint a kenyérre.” 

 

 

“Olykor azt gondoljuk, a szegénység éhesnek, mezítelennek és hontalannak lenni. Mégis a legnagyobb szegénység nemkívántnak, nem szeretettnek lenni és tudni, hogy senki sem törődik veled. El kell kezdenünk gyógyítani ezt a szegénységet a saját otthonainkban.”  


AZ ABORTUSZRÓL 

Az abortusz “ gyilkosság az anya méhében... A gyermek Isten ajándéka. Ha nem akarják őt, adják nekem. "  

 A következ&odblac; kép nem jeleníthet&odblac; meg, mert hibákat tartalmaz: „http://ujember.katolikus.hu/Archivum/000917/h2.jpg”.

“Az abortusz a béke legnagyobb ellensége, mert ha az anya megölheti saját gyermekét, mi akadályoz meg engem abban, hogy megöljelek téged, vagy téged, hogy megölj engem? Valóban semmi.”  

“Olyan döntést hozni, hogy a gyermeknek meg kell halnia ahhoz, hogy saját akaratunk szerint éljünk – ez nyomorúságos.”  


“Valamelyik nap álmodtam, hogy a menny kapujában vagyok. Szent Péter ezt mondta: ‘Menj vissza a földre, itt nincsenek szegény városnegyedek. '"

 

A SZERETETRŐL 

“Ha elítélitek az embereket, nincs időtök szeretni őket.”  

  • “Igyekszem a szegényeknek szeretetből nyújtani azt, amit a gazdagok pénzért kapnak. Nem, én nem érinteném meg a leprást ezer fontért sem; de Isten iránti szeretetből örömmel ápolom.”  

  • “Megismertem a paradoxont, ha fájdalomig szerettek, a fájdalom eltűnik és csak a szeretet marad.”  

  • “Nem vagyok biztos abban, milyen lesz a mennyben, de egyet biztosan tudok. Ha meghalunk és eljön az idő, hogy az Úr ítéljen fölöttünk, NEM azt kérdezi majd: mennyi jót tettünk életünkben, hanem mennyi SZERETETTEL tettük.” 

  • “Nemkívántnak, nem szeretettnek, elhanyagoltnak és mindenki által elfelejtettnek lenni véleményem szerint nagyobb szegénységet és éhséget jelent, mint ha nincs mit enni.”  

  • “Ne gondoljátok, hogy az igazi szeretetnek rendkívüli tetteket kell végrehajtania. Csak szeretni kell és ebbe sohasem belefáradni.”  

  • Mindíg amikor rámosolyogtok valakire, az a szeretet cselekedete, ajándék annak a személynek, az valami csodaszép.  

  • A jótettek a szeretet láncát alkotó karikák.

  • “Legyetek hűek a kis dolgokban, mert azokban rejlik erőtök.”  

  • “Mindegyikük az álruhába bújt Jézus.”

  • “Én egy kis ceruza vagyok Isten kezében, Aki a világnak szerelmes levelet ír.”  

  • “Nem a sikerért imádkozok, csak a hűségért.”  

“Tudom, hogy Isten nem bíz rám semmit, amit nem tudok megtenni. Bár ne lenne ekkora bizalma bennem.” 


 

 

“Kevesebbet kellene beszélni; a szószék nem a találkozások helye. Ti mit tesztek? Veszitek a söprűt és mások házát söpritek. Ez a tény eleget mond önmagáért.”

 

 

 


posted by Gyöngyöske 10:58

 

2007. május 29., kedd

Szeretem az extrém sportokat, mert közben rengeteg új barátot ismerek meg: mentősöket, balesetiseket, gyógytornászokat és kedves embereket, akik kihívták a mentőket!

Időnként elmegyek az orvoshoz, és megvizsgáltatom vele magam, mert az orvos is élni akar. Aztán elmegyek a gyógyszertárba, és kiváltom az orvosságot, mert a patikus is élni akar. Aztán a gyógyszert a csatornába öntöm - mert én is élni akarok! (Mark Twain)

Minden sikeres nő mögött ott áll...egy nagy rakás mosatlan ruha. (Sally Poe)

Átmegyek öt percre a szomszédba, keverd meg félóránként a levest...

Nincs szükségem életbiztosításra. Azt akarom, hogy mindenki valóban szomorú legyen, ha meghalok.

Ismertem egy annyira csúnya nőt, hogy amikor a fényképét e-mailben elküldte, felismerte az antivírus.

Dédanyám olyan öreg volt, hogy mikor rászóltam, viselkedjen korához illően, meghalt.

A férfiak logikátlan teremtmények: szállodában otthon akarják érezni magukat, míg otthon szállodai szolgáltatásokat várnak el.

Mostanában annyit dolgozok, hogy kezd az ivás rovására menni!

Olyan nincs, hogy nem látsz semmit, mert akkor meg a sötétet látod.

Minden rosszat el tudok képzelni magamról, de hiába.

Ha véghezviszed a lehetetlent, a főnököd felveszi a napi teendőid közé...

Rit


posted by Gyöngyöske 4:04

 

2007. május 27., vasárnap

Kormorán-Vikidál: HA MESSZE MÉSZ

 

Ha messze mész,
ha messze mész -
mit elhagytál,
végig elkísér.
Az út kanyarog
szerteszét -
a vége megtalálja
majd az elejét.

Ha messze mész,
el&odblac;tted nincs határ,
az otthonod
mégis visszavár -
Ne szólj, ha fáj -
tiéd a szenvedély,
nem hagyhatod,
mi örökre benned él.

Ha messze mész -
lehessen élni még,
könnyed törölni -
mindig lesz egy kéz.
Széttépett, elhamvadt
álmok után,
maroknyi csöndet vegyél,
miel&odblac;tt elindulnál.

Ha messze mész,
kell, hogy visszanézz,
hosszú út lesz -
még száz vagy ezer év -
Ki megmarad,
aki lesz talán :
olyan maradj!
Mert &odblac; itt visszavár.

Ha messze mész,
valahol légy király,
ki itt maradt -
ne felejtsd el szavát.
Az ébredést
vörösl&odblac; hajnalon -
azt a lányt,
ki volt a fájdalom.

Ha messze mész,
valahol légy király,
ki itt maradt -
ne felejtsd el szavát.
Az ébredést
vörösl&odblac; hajnalon -
azt a lányt,
ki volt a fájdalom.

Ha messze mész,
s majd érkezel -
te az legyél,
aki jól felel.
Ki felh&odblac;ket járta,
a földre ért -
tudta - itt kell halni,
s élni hazatért.

Légy te a béke,
légy te a szó.
Légy te sokszor átkozott,
embernek mégis jó !


posted by Gyöngyöske 15:32

 

„Az igazi barátok nem azok, akikkel leülsz egy órácskára dumálni és iszogatni.

Az igazi barátokkal nem kell mindennap találkozni, az ember egyszer&udblac;en tudja,

hogy ott vannak, ha szükség van rájuk.”

/Shirley Conran/

 


posted by Gyöngyöske 15:30

 

 

Néha rám talál a félelem,
velem vagy még, vagy csak képzelem.
Hisz tudom jól, hogy a szerelem elszáll,
csak a megszokás él tovább.

Csendben nézlek ahogy elalszol,
Tested kérdés nélkül válaszol.
Hisz tudod jól, hogy &odblac;rzöm az álmod,
bármi jön majd a hajnal után.

Gondolsz-e rám,
amikor nem mellettem alszol el.
Gondolsz-e rám,
amikor magányom nem érdekel.
Gondolsz-e rám,
amikor messze jársz már,
s valaki másra vársz talán.
Akkor is gondolsz-e majd rám?

Lassan vánszorog ma minden perc,
érzem belülr&odblac;l már mást ölelsz.
De tudom jól, ha a szerelem elszáll,
csak az emlékek élnek tovább.

Gondolsz-e rám,
amikor nem mellettem alszol el.
Gondolsz-e rám,
amikor magányom nem érdekel.
Gondolsz-e rám,
amikor messze jársz már,
s valaki másra vársz talán.
Akkor is gondolsz-e majd rám?

Gondolsz-e rám,
amikor nem mellettem alszol el.
Gondolsz-e rám,
amikor magányom nem érdekel.
Gondolsz-e rám,
amikor messze jársz már,
s valaki másra vársz talán.
Akkor is gondolsz-e majd rám?

Gondolsz-e rám?

 Somló Tamás : Gondolsz-e rám?

 

************

"Az embernek csak az arcát lehet ismerni, s az arca nem õ.

Õ az arca mögött van.

Láthatatlan."

/Gárdonyi Géza/

 

 
"aki mindig mosolyog, annak belül valami nagyon fáj"
 

 

Simon Roland: Szerelem

egymás mellett ül a csend és a magány
miről beszélnek még nem tudom, talány
a fény átlépi az üveget, tudom, helyet foglalnál
sajnos a reménynek már nem jut hely az asztalnál

nincs erőm, nincs kedvem másra gondolni
csak a szép emlékeknek hódolni
két ösvény, mindegyik másfelé kanyarog
az egyik erre, a másik arra andalog

kíváncsi a sápadt hold, hol van a párod
mikor jön és mióta várod
oh szív, hiába állsz folyton lesben

te és én, kéz a kézben, de csak a versben,
 
**************-
 
 http://users.static.freeblog.hu/s/c/e/scene/files/naplo/arc.jpg
 
 
"Saját magunk megnevettetése ott kezdődik, ha megnevetünk valaki mást" 
 
 

 

Ne sírj, mert vége lett! Mosolyogj, mert megtörtént.”

*** 

 http://users.static.freeblog.hu/s/z/e/szeress/files/5459301.jpg„Mindig lesznek emberek, akik meg fognak bántani, tehát nem szabad feladnod a hitet. Csak légy óvatos!”

(Gabriel García Márquez)

*** 

"A bölcs mindent magában keres, a balga mindent másokban.”

(Kung Fu-Ce)

*********

A rossz memória előnye, hogy az ember többször is úgy örülhet ugyanannak az egy jó dolognak, mintha először történne meg.

(Nietzsche)

 

**********

 

 
Gyermekké tettél

Mikor gyermek voltam
Hittem a Mikulásban,
Hittem az Angyalokban,
És a Karácsonyfában.

Mikor feln&odblac;tt lettem,
A meséket elfelejtettem.
Csak olyanokat hittem,
Amiket el is érhettem.

Nem hittem a szerelemben,
A h&udblac;ségben,
A boldog jöv&odblac;mben,
A tiszta érzésekben.

De mióta téged megismertelek,
Olyan vagyok, akár egy gyerek.
Mindenben hiszek,
Még ha ki is nevetnek.

Hiszek a Mikulásban,
Ha visszahoz hajnalban.
Az Angyalokban is hiszek,
Hisz egy ilyet szeretek.

Hiszek a Karácsonyfában,
Ha veled nézem a szobámban.
Hiszek a szerelemben,
Ami itt van a szívemben.

Mióta megnyertél engem,
Hiszek a könnyekben.
Minden ölelésben,
És szívverésben.

Neked köszönhetem,
Hogy gyermekké lettem,
Hogy kezembe tollat vettem,
És megírtam neked e verset.
 
***
 
 
„Aki nem szereti a haragodat, a mosolyodat is gyűlölni fogja!" William Blake
 
************
 
Természetes úton ápolva a szájüreget és a fogakat az egyik legjobb módja a hosszú távú egészséges mosolynak - Váltson márkát még ma!
 
"Mindig az az erősebb, aki nem tombol, hanem mosolyog."

posted by Gyöngyöske 14:55

 

2007. május 24., csütörtök

"mint mikor kihagy a szívem

úgy rémülök meg ha néha egy-egy

másodpercre elfelejtelek "


posted by Gyöngyöske 12:29

 

 

 

 

"Azért vagy itt,
Hogy mindent láss,
Hogy értsd a szót,
Olvasd az írást,
Azért vagy itt,
Hogy mindent megtanulj,
Hogy az égbe szállj,
Nehogy a porba hullj."

/Ákos/

 

 ****

A magány érzése 

 

 

 

 

Sokan vannak itt,

mégis egyedül vagyok.

Zavarnak valakit

a magányos angyalok?

 

Csak így szólóba,

mint egy fa a kertben.

Majd szólok, ha

magamat megleltem.

 

Nyüzsög alattam

a hangyaboly halkan,

s én néma maradtam,

mint egy tégla a falban.

 ****************-

 

"Mutasd meg azt, ki nem kerget ábrándokat, s én mutatok egy boldog embert.
Ám az ember igazán csak álmában szabad, így van ez rég, s örökre így marad."

/Holt költők társasága

 

**************-

 

„Nem láttam még vadat amely szánná magát,
A madár fagyottan zuhan le az ágról
De sosem gondolt rá ,hogy sajnálja magát.”

 

************-

 

"De nincs a szavaknak, az érzelmeknek, vagy a zenének olyan keveréke, amely megközelítené az érzést, hogy ott vagy és élsz, a világnak abban a térbeli és időbeli sarkában."  /FÉlelem és reszketés LAs Vegasban
 
*******************
 
 

"Hát nem fantasztikus, hogy legyenek bármilyen pompás helyek – árnyas-h&udblac;vös gyep a sövény tövében vagy napsütötte folt a puha sz&odblac;nyegen – a macska közelében, mégis egészen biztos, hogy a gazda ölébe akar feküdni?"
Nevada Barr, Seeking Enlightenment


 

***************

 

"Kétféle ember létezik: az egyik mindig megmondja, mit gondol, a másiknak vannak barátai."
 
**********
"-Vagy őrültek vagyunk, vagy zsenik.
-Különös, milyen gyakran jár együtt ez a két vonás."  
/A fekete gyöngy átka

posted by Gyöngyöske 12:05

 

2007. május 22., kedd


Ha sírni fogsz, majd sírok én is,
A könnyeket le nem tagadhatom.
Gondod, bánatod enyém is.
Ha majd nevetsz, nevetek én is,
Bár nem nevetnék, ámde mégis
Veled nevetek.
És, ha elhagysz, elhagylak én is,
Ha sírsz utánam,
Majd sírok én is.

******

 

"Estente meghalunk az ágyba,
s reggelre már mások vagyunk.
Mind változunk zokogva, vágyva
és nem találjuk - önmagunk. "


watching

 

 

****

 

Sárközi György:Virágének

 

Ha ki merném mondani, ha ki mernéd mondani,
világokat tudnánk emelni s rontani.

Ha egy lépést én tennék, ha egy lépést te tennél,
perg&odblac; csillagoknak avarán léphetnél.

Ha vas-karom átfonna, ha tej-karod átfonna,
napoknak, holdaknak járása más volna.

Ha legy&odblac;zném ajkadat, ha szolgálnád ajkamat,
nem volna virradat, nem volna alkonyat.

Ha lebuknánk lihegve, ha lebuknánk lobbanva,
az Úristen szíve is gyorsabban dobbanna.

 

*****

 

 

Szeitz István: Kerestelek



Kerestelek a kövek alatt,
poros sarokban, padlórésen,
vaskos könyvek sárga lapjain
és minden megvetésben.

Kutattalak tükrében a tavaknak -
áldott homlokok felett,
huszonhat évig mind, mind
csak téged kerestelek.

Pedig itt vagy egy csepp vérben,
nehéz sóhajban – velem.
Ha nem is érzem kezed a vállamon,
ha nem is látlak... Istenem.

 

 

****


 

 


posted by Gyöngyöske 23:05

 

Régebbiek | Végére »